{"product_id":"a-magyar-udvari-kancellaria-es-hivatalnokai-1527-1690-kozott","title":"A Magyar Udvari Kancellária és hivatalnokai 1527-1690 között","description":"Fazekas István 1983-1989 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem és latin szakon folytatott egyetemi tanulmányokat. 1993-ban ugyanott szerzett egyetemi doktori fokozatot, amelyet 1997-ben PhD-fokozattá minősítettek. 1988 és 1995 között a Magyar Országos Levéltár levéltárosa. 1995 és 2014 között a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv és a Finanz- und Hofkammer-archiv magyar levéltári delegátusaként dolgozott a magyar vonatkozású levéltári forrásanyag feltárásán, segítette a magyar történelemmel foglalkozó kutatók munkáját. 2014-ben habilitált, ugyanezen évtől egyetemi docens az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.\r\nKutatásainak egyik súlypontját a nyugat-magyarországi régióban lezajló katolikus megújulás különböző aspektusai jelentik, különös tekintettel a régió egyházi társadalmának vizsgálatára, a jezsuita oktatási intézmények társadalmi mobilitásban játszott szerepére. A másik kutatási témája a Habsburg Monarchia, illetve a Magyar Királyság központi kormányszerveinek igazgatástörténete. Jelen kötet a szerző több mint két évtizedes, a Magyar Udvari Kancellária 1527 és 1690 közötti történetére és hivatalnokságára vonatkozó megállapításait foglalja össze.\u003cspan class=\"booksy-isbn-search\" style=\"position:absolute;left:-9999px;width:1px;height:1px;overflow:hidden;\" aria-hidden=\"true\"\u003eISBN: 9789634162513\u003c\/span\u003e","brand":"Fazekas István","offers":[{"title":"Default Title","offer_id":56572813279618,"sku":"9789634162513","price":59.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0933\/1500\/6850\/files\/ID22-327501.jpg?v=1776550557","url":"https:\/\/www.booksy.ro\/products\/a-magyar-udvari-kancellaria-es-hivatalnokai-1527-1690-kozott","provider":"Booksy","version":"1.0","type":"link"}