{"product_id":"getica","title":"Getica","description":"A gót származású Iordanes, történész és jegyző életéből, aki 551 után, Croton püspökeként halt meg, csak az a pár adat ismert, amit két ránk maradt történelmi munkájában árult el önmagáról. Elsősorban az 551-ben, rossz latinsággal megírt Geticában, amely nagyrészt Cassiodorus mára már elveszett gót történetének a kivonata. A \"gótok eredetéről és tetteiről\" megrajzolt történelmi vázlatát Iordanes tág térbeli és időbeli határok közé helyezi: a mitikus kezdetektől egészen a saját koráig. Skandináviától Észak-Afrikáig, az Ural vidékétől Britanniáig követi végig hősei, mindenekelőtt a keleti gót királyi nemzetség, az Amalok sorsát, akiknek egyik ágával a \"főnöke\", Gunthigis révén, akinél jegyzősködött, személyes kapcsolatban is állt. A Theodor Mommsen kiadása nyomán Getica néven közismert munka 100 év után újra olvasható magyarul. A Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti és Régészeti Tanszékének hallgatói munkaközössége vállalkozott a fordításra Kiss Magdolna oktató vezetésével. A fordításhoz kapcsolódó bő jegyzetanyag, a mű 300-nál több szereplőjének rövid életrajza a Névmutatóban, térképek, Földrajzi névmutató, családfák, tanulmány Iordanes életéről, a nyugati gót Alarichról további információval szolgálnak a késő antikvitás történetéhez és ezzel főleg az egyetemi oktatásban hiánypótló szerepet töltenek be. A magyar nyelvre átültetett Geticával azonban nemcsak a szakembereknek, hanem mindenkinek, akit e korszak érdekel - ahol a szerző maga is engedi - élvezetes olvasmányt kívánnunk nyújtani.","brand":"Iordanes","offers":[{"title":"Default Title","offer_id":56879744975234,"sku":"9789639457690","price":79.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0933\/1500\/6850\/files\/B1293745.jpg?v=1788147178","url":"https:\/\/www.booksy.ro\/products\/getica","provider":"Booksy","version":"1.0","type":"link"}