{"product_id":"mohacs-1526","title":"Mohács 1526","description":"Amikor Sátorhelyre értünk, hihetetlen látvány tárult elénk: egy hatalmas gödörben\r\negymásra dobált több száz ember maradványa. Csontok összevisszasága,\r\nérthetetlen rendezetlenségben. Nem tudtuk, hogyan kerültek oda, kik lehetnek,\r\nmiben halhattak meg, csak azt, hogy valószínűleg a mohácsi csatához köthetők. Az\r\nantropológia fejtette meg a titkot: ők kivégzett áldozatok!\r\nA mohácsi csata utáni második napon a szultán elrendelte közel kétezer fogoly\r\nkivégzését. Elképzeltem azt a pszichés állapotot, ami ott uralkodhatott. Hogy mennyi\r\nvér ivódott a földbe, mit érezhettek a keresztény hősök. Egyre többet olvastam,\r\nkutattam... beszippantott a történelem, a kíváncsiság. Tudtam, hogy a feltárás\r\negyszeri és megismételhetetlen: jelentősége a magyar történelem és a\r\ntudománytörténet szempontjából is kiemelkedő. Erről nem maradhatunk le... Sőt azt\r\nis tudtam, hogy ebből filmet akarok csinálni... Forgott, forgott a kamera, én pedig\r\nbelevesztem a mohácsi csata sztorijába, az emberi sorsok törékenységébe, a\r\nvizsgálati eredmények mögötti tudásba, amit hat éven át hallhattam, láthattam. Most\r\na Mohács 1526 című film forgatókönyve és kísérőkötete által Ön is részese lehet a\r\nfélezer évvel ezelőtti pusztulástörténetnek, és a Mohács 1526 című film\r\nkeletkezéstörténetének. Egyúttal betekintést nyerhet a különböző modernkori\r\ntudományágak fantasztikus eszköztárába; a szakértők, kutatók, tudósok\r\nmunkamódszereibe, fáradságos és kitartó tevékenységébe, amivel igyekeznek\r\ntörténelmünk elfeledett, gyászos eseményére, titkaira fényt deríteni. A kutatások, a\r\nfilm és a könyv összes közreműködőjével együtt remélem, sikerült méltó emléket\r\nállítani a mohácsi hősöknek.","brand":"Real Pictures Production Kft.","offers":[{"title":"Default Title","offer_id":56882019303810,"sku":"9786150262802","price":109.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0933\/1500\/6850\/files\/1241791K.jpg?v=1788233772","url":"https:\/\/www.booksy.ro\/products\/mohacs-1526","provider":"Booksy","version":"1.0","type":"link"}