{"product_id":"tajatalakitas-jarvanyok-vizek-birodalmak-zoldtortenelem","title":"Tájátalakítás, járványok, vizek, birodalmak - zöldtörténelem","description":"E kötet a 2021-ben megjelent Táj, ember, tudás - zöldtörténelem. Bevezetés a környezettörténet irodalmába című szöveg-és tanulmánygyűjtemény folytatása. Célja ugyancsak a környezettörténet hazai egyetemi oktatásának előmozdítása, de némileg más hangsúlyokkal. Az első kötet megjelentetését az motiválta, hogy magyar nyelven is elérhetővé tegyük a környezettörténet meghatározó témacsoportjaihoz kapcsolódó legfontosabb nemzetközi szakirodalom egy részét, és ezzel megmutassuk a tudományterület sokszínűségét mind a földrajz és a történelem, mind a környezetvédelem iránt fogékony hallgatók számára. E kötet az elsővel szemben nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a politikumra, kiemelve a nemzet-, állam- és birodalomépítő törekvések tájátalakító szerepét az ember és a természet viszonyrendszeréből. E hangsúlyeltolódás következtében célközönségünket ezúttal leginkább a történészek és történészhallgatók köre alkotja. A kötetben közölt 12 tanulmány a globális klimatikus összefüggéseken, kontinensek közötti tudástranszfer generálta hatásokon; az egyes birodalmi határvidékeket érintő gyarmatosító politikákon; a járványokon és a folyókhoz kapcsolódó eseményeken és katasztrófákon keresztül mutatja be a környezeti változások eltérő szemléletű és léptékű narratíváit.\r\n\r\nSZERKESZTŐ - Balogh Róbert\r\nSZERKESZTŐ - Bodovics Éva\r\nSZERKESZTŐ - Demeter Gábor\r\nSZERKESZTŐ - Erdélyi Mátyás\r\nSZERKESZTŐ - Eszik Veronika\r\nSZERKESZTŐ - Vadas András","brand":"Booksy","offers":[{"title":"Default Title","offer_id":56749477691778,"sku":"9789634163329","price":59.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0933\/1500\/6850\/files\/ID22-336639.jpg?v=1783222948","url":"https:\/\/www.booksy.ro\/products\/tajatalakitas-jarvanyok-vizek-birodalmak-zoldtortenelem","provider":"Booksy","version":"1.0","type":"link"}