{"product_id":"valtozokortalanul","title":"Változókortalanul","description":"A legtöbb nő és férfi úgy gondol a változókorra, mint egy olyan időszakra, amelyet valahogyan túl kell élni. Pedig a történet nem az utolsó menstruációval vagy a libidó eltűnésével kezdődik. Valójában a test már évekkel korábban küld apró jeleket. Nehezebb lesz a fogyás. Gyakoribb a fáradtság. Romlik az alvás. Később megérkeznek a jól ismert tünetek, majd végül a hormonális vihar lecsendesedik, de a változások sokszor velünk maradnak.\r\nA legtöbb könyv ezekről a tünetekről beszél a menopauza és sokkal kisebb ismertséggel ugyan, de az andropauza kapcsán is, ugyanis a férfiak is átmennek egy változókori szakaszon. A Változókortalanul azonban nem erről, hanem a változókor előtti, alatti és utáni életről szól. Arról, hogyan változik az anyagcsere, az izomtömeg, az alvás, az idegrendszer és a regeneráció képessége ebben az életszakaszban. Arról, hogy miért válik minden korábbinál fontosabbá az izom, a fehérjebevitel, a mozgás, a stresszkezelés és a napi ritmus. És arról is, hogy a változókor nem csupán hormonális kérdés, hanem egy metabolikus fordulópont, amely alapvetően befolyásolja a következő húsz-harminc év egészségét.\r\nKinek ajánlom a könyvet? Aki benne lesz, benne van, vagy már túl van a változókoron. Nem csodamódszereket kínálok, hanem lehetőséget arra, hogy jobban csináld. Segítek megérteni a tested működését, és megmutatom, hogyan építhetsz olyan tartalékokat, amelyekre a változókor előtt, közben és utána is számíthatsz.","brand":"Lakatos Péter","offers":[{"title":"Default Title","offer_id":57017695404418,"sku":"9789636874315","price":87.99,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0933\/1500\/6850\/files\/1241046K.jpg?v=1793853639","url":"https:\/\/www.booksy.ro\/products\/valtozokortalanul","provider":"Booksy","version":"1.0","type":"link"}