Egyszer egy álarcosbálban

Régóta szerettem volna már saját karácsonyi elbeszélésekből álló kötetet kiadni. Tisztelegni e kiváló műfaj és bölcsész ifjúkorom előtt. De előre szólok: semmi sem lett belőle. A tizenkilencedik század második felében, karácsony környékén az újságok és a folyóiratok ünnepi konfettit szórtak az olvasókra ádventi vagy karácsonyi elbeszélés-válogatásokból. Az 1917-es forradalmat követően az ünnepi öröm hirtelen megszakadt. A karácsonyi elbeszélést a karácsonnyal együtt levették a napirendről. Elolvastam több tucatnyi karácsonyi elbeszélést, még disszertációt is írtam róluk, aztán tartottam néhány mesterkurzust arról, hogyan kell karácsonyi elbeszélést írni, én magam is írtam néhány ilyet megrendelésre. Amíg rá nem jöttem: karácsonyi elbeszélést írni Dickens vagy Dosztojevszkij szellemében manapság szinte lehetetlen. Már csak amiatt sem, hogy Krisztus Születése a mai orosz nyelvű olvasó számára egyáltalán nem azzal a jelentéssel bír, mint a száz év előttié számára. Ugyanakkor a csoda lehetőségének és közelségének érzékelése továbbra is ismerős mindenkinek. És sokakat éppen Újév előtt ér el. Vagyis ha nem is a klasszikus karácsonyi elbeszélés, akkor a csoda realitásának elbeszélése, még ha az a csoda jelentéktelen, majdhogynem hétköznapi is, manapság is természetesen hangzik. Ilyen a jelen kötet is. Ebbe távolról sem csak karácsonyi történetek kerültek, de feltétlenül olyanok, amelyekből érződik a csoda, és árad a melegség. - részlet a szerző előszavából