Önéletrajz

2. kiadás "Nem bántam meg, hogy átadtam magam a Szeretetnek." Ez Teréz végső vallomása. Marx, Freud, Dosztojevszkij, Nietzsche és Wagner kortársaként Teréz, ez a fiatal kármelita nővér ugyanazokkal a végső nagy kérdésekkel viaskodik, amelyekre korának gondolkodói, írói, művészei is keresték a választ. Mire való a szabadságunk? Miért van szenvedés és halál? Félnünk kell-e az odaáttól, és egyáltalán van-e jövőnk? Hogyan szeressünk? Végül a leggyötrőbb kérdés: És ha Isten nem is létezik...? Teréz felelete megtévesztően egyszerűnek tűnik: aki nem szeret, nem is ért. Ez a fiatal lány élete igazságát kereste, s rátalált az irgalmas Atya arcára. "Van-e olyan igazsága az evangéliumi üzenetnek - teszi föl a kérdést II. János Pál pápa egyik Lisieux-ben mondott beszédében -, amely alapvetőbb és egyetemesebb, mint ez: Isten az Atyánk, mi pedig gyermekei vagyunk?" Ez ilyen egyszerű? Igen. De nem kis bátorság kell ahhoz, hogy el is fogadjuk, mert a következményei gyökeresen átalakítják az életünket. Az igazság szabaddá tesz - mondja Jézus. Terézt is az igazság tette szabaddá. Milyen igazság? Annak igazsága, hogy Isten szereti az embert. Megélt tapasztalat lett számára Isten ingyenes, újjáteremtő szeretete. Ezért meri odaadni magát teljesen és fenntartás nélkül ennek az irgalmas Szeretetnek. Tudja, kinek hitt... A lelki gyermekség kis útja az igazság és a bátorság útja. Ha ezen haladunk - futva, görnyedezve, botorkálva, mindegy -, Isten igazi arcával találkozhatunk. Az újjáteremtő irgalom szelíd fényével, amely éppen törékenységünk és bizalmunk hívó szavára ragyog fel válaszul.