Szakadék

1945 után a demokratikus remények hamar szertefoszlottak Magyarországon. A kiépülő kommunista hatalom sok más mellett az igazságszolgáltatás kereteit is átszabta, és az európai színvonalú hazai jogrendszert politikai céljai szolgálatába állította. A szovjet mintára eltorzított büntetőjog az "osztályharc" eszközévé vált. Klasszikus elveit és normáit sutba dobták, az eljárásjog hagyományait pedig szétverték, megteremtve ezáltal a bűnösség jogellenes magatartás nélküli megállapításának lehetőségét. Brutális kényszervallatások, szakértői vélemények és tanúvallomások manipulálása, hamis bizonyítékok, színjátékká züllesztett tárgyalások, aránytalanul súlyos büntetések, felülről vezérelt ítélkezés, valamint a saját maguk által hozott jogszabályok tiszteletben tartásának hiánya jellemezte a korszak "igazságszolgáltatását". A pártállami önkény fenntartásának eszközeivé silányuló bíróságok, a kommunista diktatúra és a jogrendszer közötti összefonódások nemcsak a jogállami elveket, hanem az emberi jogokat is súlyosan sértették, és a nagyszámú vádlott mellett a társadalom egészét sújtották. A tanulmánykötet a Rákosi Mátyás, valamint Kádár János nevével fémjelzett diktatúra jogrendszerének sajátosságait és torzításait elemzi. Az erőszak politikai eszközként való alkalmazásának korabeli módszereit összehasonlítja az 1919-es Tanácsköztársaság terrorjával, miközben a kommünt működtetők felelősségre vonására is kitér. Részletesen vizsgálja az 1956-os forradalom előtti és utáni "jogon belüli és kívüli" megtorlásokat, valamint az 1963 utáni időszak visszás­ságait. A korszakon belül is folyamatosan változó ítélkezési gyakorlatot esettanulmányokon keresztül szemlélteti. A szerző a 20. századi magyar jogfolytonosságban keletkezett "szakadék" bemutatását a rendszerváltáskori Alkotmánybíróság szerepének vizsgálatával zárja.