A sóvárgás birodalma

Kenéz Ferenc József Attila-díjas költő a második Forrás-nemzedékhez tartozik. Költői in­dulása a 60-70-es évekre esik, amikor a romániai liberalizáció, az ún. nyitás követ­kez­mé­nye­ként, a magyarság újra megpróbálkozhatott nemzeti identitásának megerő­sítésével és tuda­tosí­tásával. Ehhez intézményi segítséget is kapott: az írók leginkább a Kriterion Könyvkiadótól. Ez a nyitás nem tartott sokáig, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a dik­tatúrának egyáltalán nincs ínyére a magyar kulturális élet fejlődése, még kevésbé annak támogatása. Kenéz nemzedéktársaihoz (Király László, Magyari Lajos, Farkas Árpád, Markó Béla, Bogdán László, Ferenczes István) hasonlóan keresi a választ, de legalábbis kérdéseket fogalmaz meg a kisebbségi lét nem annyira társadalomtudományi hanem saját bőrén tapasztalt testi-lelki nyomorúságaival kapcsolatban. Végül is ez Kenéz vershelyzeteinek alap­köve, valamint a nem­zedéktársaihoz való kötődés és a közösségi érzés meghatározása. Az egyes szám első személyt, az én -t (én szólok) gyakran felváltja a többes: a mi és a ti. A hatalom azon­ban gondoskodott arról, hogy a kis közösségekből legjobb esetben is csak baráti társa­ságok váljanak, nélkülözve az igazi nemcsak az írótársakat, hanem az olvasókö­zön­séget is átfogó közösségi fórumot. Ha szabad így fogalmazni: védőbástyákból eldugott kapus­szobák, netán kocsmai asztalok, olykor a harcostársakból ivócimborák lettek, közösségi érzésből szorongató magány. Elkezdődött az el- és kivándorlás, ürügyként legtöbbször a gyereket vagy valamilyen itthon kezelhetetlen betegséget említve. Az itt maradottak pedig csak nyugtázták: ő is, meg ő is, meg ő is... Kenéz 1989-ben költözött Budapestre. A jelen kötet verseket, Áttelepedési napló-t és a szerzővel készült interjúkat (Gálfalvi György, 1976; Lászlóffí Aladár, 1986; Cseke Gábor, 2006; Ferenczes István, 2014) tartalmaz. Őszinte vallomás, ezenkívül pedig mintegy összegzése a szerző befutott irodalmi pályájának. ISBN: 9789736653926